Abban, hogy az anyaság a világ legcsodálatosabb érzése, valószínűleg minden – vagy majdnem minden – nő egyetért. Ám itt meg is áll a tudomány, mert a nehézségekről valahogy nem illik beszélni. A Richter Gedeon Nyrt. és a Rácz Zsuzsa író által alapított Terézanyu Klub idén is pályázatot hirdetett kisgyermekes anyáknak. A díjakat csütörtökön adták át.

A nő átnézi a papírjaimat, majd a szemüvege mögül felpillantva megkérdezi: 'nem akarja átképezni magát?' 'Átképezni? van néhány diplomám' – habogok, mire ő közli, hogy azok nem versenyképesek, (...) – senki sem keres anto...antopotrológust." Az idézett részlet az első díjat kapott Kálmán Dóra pályázatából hangzott el, ami a munkaügyi központban tett látogatásáról, a családi teendők összehangolásának nehézségeiről szól.

A Terézanyu pályázatot már harmadik éve hirdette meg a Richter Gedeon Nyrt. és a Rácz Zsuzsa író által alapított Terézanyu Klub. Csaknem 400 pályamű érkezett két kategóriában: az anyák arról írtak, hogyan változott meg életük a gyermekvállalással, a tinédzserek pedig arra adtak választ, hogy milyen ma kamasznak lenni. A pályázat célja az volt, hogy ne az elvárt és idealizált módon beszéljünk az anyaságról, hanem úgy, ahogy azt az anyák valójában gondolják, megélik, de gyakran még a legjobb barátnőjüknek sem mernek nyíltan beszélni róla.

Rácz Zsuzsa szerint amellett, hogy az anyaság kiváltság és öröm, "nem csak méznyalás" – ahogy egy háromgyermekes pályázó írta. Az írásokból kiderült, a nők lelkiismeret-furdalást éreznek, ha az anyaság felemelő érzése mellett az is megfogalmazódik bennük, hogy micsoda erőfeszítéseket, küzdelmeket követel tőlük a gyereknevelés, pedig fontos nyíltan beszélni arról, hogy az anyák gyakran erejüket meghaladó erőfeszítéseket tesznek.

A tabuk le is dőltek: több százan vallottak arról, hogy gyökeresen megváltozott életük a gyermekvállalással. Szülés utáni depresszió, az egyedülálló anyák helyzete, a családon belüli erőszak, beteg gyermek érkezése vagy az örökbefogadás kérdése – csak néhányat említünk.

Többen arról számoltak be, hogy senki nem készítette fel őket az anyasággal járó feladatokra és változásokra. Voltak, akik azért hibáztatták magukat, mert a gyermekük megszületése utáni időszakban nem érezték az erős kötődést, ezt az érzést pedig igyekeztek jó mélyre ásni magukban, nemhogy még beszéljenek is róla. Az írásokból kiderül, hogy az anyák gyakran egyedül maradnak a felelőséggel, kevés írásban jelent meg az apa, aki osztozott a felelősségben és támogatta gyermekei anyját. Olyanok is írtak, akik nem szültek, mégis anyává váltak, mert örökbefogadtak. A pályaművek között megjelent a legsúlyosabbnak számító és leginkább ellhallgatott tabutéma is: a gyermek elvesztése.

A tinédzserektől is azt várták, hogy a sztereotípiáktól és közhelyektől elrugaszkodva írjanak a mai kamasz létről. A tinédzser kategória első helyezetje, Kassai Tünde ötletességével hívta fel magára a figyelmet: tárgyakat megszólaltatva mutatta be a fiatalok életét. "(A tornacipő) Reggel alig talál belém. Ha végre ott áll útra készen, idegesen morogni kezd a tükörképének, hogy rémes, milyen nagy a feneke, és hogy mennyire lelapul a haja. Jönnek a lelkes szülők, túrórudit csúsztatnak a táskájába, megpuszilgatják, sőt babusgatják, de ő csak ímmel-ámmal viszonozza az öleléseket, mert azért mégiscsak."

http://hvg.hu/egeszseg/20120518_terezanyu_richter_palyazat#