– Szóval, miért nem vártál meg? Miért kellett a távozásom után három hónappal gyorsan férjhez menned? – kérdezte Jancsi. – Aztán hirtelen elnémult és ránézett a lányomra. – Terhes voltál. Igaz? Miért nem szóltál nekem? Ő az én lányom? – kérdezte. Erre Évi sírva kirohant a szobából. Címkék: igaz történet, férjes asszony, apa, terhes, találkozás, igazság Külföldi befektetőket várt a cég, ahol titkárnőként dolgozom. Amikor elérkezett a várt nap, a vendégeket a tárgyalóba vezette a marketingesünk. Néhány perccel később bevittem a kávét, és óvatosan körbenéztem. Egy magas, kissé ősz hajú férfi állt a társaság középpontjában. Amikor összevillant a tekintetünk, elejtettem a kávés csészét. A csörömpölésre mindenki odanézett, ő pedig csodálkozva lépett hozzám. Hirdetés – Bocsásson meg, de nagyon hasonlít egy régi ismerősömre – mondta. A régi ismerős jelző nagyon szíven ütött. Szóval, csak így emlékszik rám. Mert szemtől szemben állva már biztosan tudtam, hogy valóban ő Jani, az első szerelmem. Együtt indultunk el világot látni, de én féltem az újtól, és nem mertem külföldön maradni. Jani könyörgött, hogy maradjak vele, de hazajöttem. Néhány hétig még hallottam róla, de aztán szem elől veszítettük egymást, és soha többé nem jelentkezett. Én pedig itthon maradtam fájó szívvel, és a méhemben egy magzattal. Édesapám dühétől félve hozzámentem az első fiúhoz, aki közeledett hozzám, így már férjes asszonyként szülhettem meg a lányomat. Még a férjem sem tudta, hogy Évike nem tőle van. Csak néhány évvel ezelőtt jött rá (a régi barátnőm kotyogta ki), és amikor rákérdezett, megmondtam az igazat. Ezután rögtön beadta a válókeresetet, és miután szétmentünk, többé nem látogatott meg sem engem, sem Évit. Szegény lányom sokáig sérelmezte, hogy az apja nem tartja vele a kapcsolatot a válásunk után, de lassan megbékélt a helyzettel, nekem pedig nem volt bátorságom bevallani, hogy miért ilyen ellenséges velünk. S most itt van Jancsi, akinek csak egy régi ismerős vagyok. A könnyeimet nyeldestem. – Évi! Te vagy az? Bólintottam. – Ha tudnád, hányszor jutottál eszembe! Nagyon hiányoztál. – Mégsem küldtél egy árva üzenetet sem – támadtam rá. – Azért, mert amikor értesíteni tudtalak volna, akkor már férjes asszony voltál. De azt hiszem, nem itt és most kellene ezt megbeszélnünk. Ha nem bánná a férjed, este meglátogathatnálak. Későre járt, amikor csengetett. Évi nyitott ajtót, és igencsak meglepődött, hogy egy idegen férfi jön hozzám látogatóba. Miután bevezette a nappaliba, ő is leült, nem akart lemaradni a beszélgetésünkről – Szóval… – kezdte a beszélgetést Jancsi –, miért nem vártál meg? Miért kellett a távozásom után három hónappal férjhez menned? – aztán hirtelen elnémult és ránézett a lányomra. – Terhes voltál. Igaz? Hát persze! De miért nem szóltál? Ő az én lányom? – kérdezte. – Ő az apám? – ugrott fel a fotelból Évi. – Anyu, hogy tehetted ezt apuval szemben? Most már értem, miért nem akar látni! Hazudtál! Neki, nekem, és talán még magadnak is! Sírva rohant ki a lakásból. – Most boldog vagy? – kérdeztem Jancsit. – Ezt akartad? Miért nem tudtad megkérdezni ezt négyszemközt? – Ne támadj, mert te hazudtál mindenkinek. Legalább most mondd el az igazat! – Akkor vettem észre, hogy terhes vagyok, amikor hazajöttem. Megpróbáltalak elérni, de senki nem tudott rólad semmit. Akkor ismerkedtem meg Karcsival. Gyorsan lefeküdtem vele, hogy azt tudjam mondani, gyermeket várok tőle. Becsaptam, mert féltem apám haragjától. Aztán öt éve a fülébe jutott a pletyka, rájött, hogy Évi nem az ő lánya. Négy éve elváltunk. Azóta nem beszéltem vele. A kislányt sem látogatja, ami szegénykémnek nagyon fáj. Ennyi év elteltével már én is tudnám, mit kellene tennem, de akkor ez tűnt a legegyszerűbbnek… Belebonyolódtam a saját hazugságaimba. Éjfél felé járt, amikor Évi végre hazajött. Kisírt szemmel. – Itt van még? – kérdezte, de nem mondta ki a nevét. Bólintottam. A szobában leültek egymással szemben. – Szóval, maga az apám? – Tudom, hogy elég furcsa a helyzet – mondta Jancsi, kicsit rekedt hangon. – Nekem is új. Hidd el, hogy nem tudtam rólad! Ha tudok, másként alakul minden. Nagyon szerettem az anyukádat. Együtt képzeltük el a jövőnket, ő azonban megijedt, és nem maradt velem. Sajnálom, hogy kimaradtam az életedből. Azt is sajnálom, hogy akit apukádként szerettél, az így viszonyul hozzád. De azt hiszem, őt is meg kell érteni. Szeretném, ha idővel köztünk is jó kapcsolat alakulna ki. Gyertek ki hozzám! Elválok a feleségemtől és új életet kezdünk – vázolta a jövőt. – Nem! – szóltam közbe határozottan. – Köszönjük, hogy megpróbálod feledtetni velünk a múltat, de nem szeretném, ha elválnál a feleségedtől. Egy ember életét már tönkretettem, nem akarom, hogy még egy ember szenvedjen. Menj vissza a családodhoz! Természetesen Évi meglátogathat, de én nem megyek. Rám még vár egy beszélgetés, amit nem halogathatok tovább. – Most voltam apunál – csatlakozott a beszélgetéshez a lányom. – Nekem ő akkor is az marad, ha nem a vér szerinti apám. Sírt, mert rászedett baleknak érzi magát. Teljesen megaláztad a hazudozásaiddal. Annak viszont örült, hogy meglátogattam. Megbeszéltük, hogy máskor is elmegyek hozzá. Aztán a feleséged mit fog majd szólni, ha előkerül egy tizenhat éves lány? – fordult Janihoz. – Először biztosan nem fog örülni. Nekünk nincs gyerekünk, pedig a feleségem nagyon szeretett volna. Úgyhogy megenyhül majd. Tudod, sokáig nem tudtam kiheverni anyukád árulását. Nem találtam olyan lányt, aki hozzá hasonló lett volna. Véletlen segítségével megismerkedtem Sylviával, és azonnal megragadott az egyénisége. Azt hiszem, megérdemel annyit, hogy elmondjam neki az igazságot. Aztán telefonálok, jegyet küldök, és nagyon szeretném, ha kijönnél hozzánk. Nem akarlak elszakítani anyukádtól, csak szeretném pótolni az elvesztegetett éveket. Jani hajnal felé ment el. Jól kibeszéltük magunkból az elmúlt évek fájdalmait. Néhány nap múlva elutazott. Évi izgatottan várta a hívását. Mindennap telefonáltak egymásnak, de én nem beszéltem vele. Erőt gyűjtöttem a rám váró, másik beszélgetésre. Május volt, és a lányom lelkesen készülődött a tengerentúli utazásra. Másfél hétre ment, hogy megismerkedjen a mostohaanyjával. Reméltem, hogy a személyes találkozás közel hozza őket egymáshoz. undefined Lányom elutazását követően vettem egy nagy levegőt, és meglátogattam a volt férjemet. Karcsi ridegen, sőt ellenségesen fogadott. – Tudom, hogy neheztelsz rám – kezdtem. – Neheztelek? Az nem kifejezés! Gyűlöllek. Embert nem gyűlöltem ennyire, mint téged. Azért jöttél, hogy ismét megalázz? – Nem. Azért jöttem, hogy a bocsánatodat kérjem. Nem lett volna szabad így viselkednem. Kérlek, hogy ne haragudj Évire. Ő úgy tekint rád, mint az apjára és imád téged. – Nem haragszom rá. Tegnap eljött és elbúcsúzott… Van fogalmad, mit éreztem, amikor rájöttem, hogy nem az én lányom? Hogy tehetted ezt velem? – Ha őszintén elmondom az igazságot, hogy terhes vagyok, mit tettél volna? Akkor is elvettél volna feleségül? – kérdeztem. – Nem tudom. Lehet. Nagyon szerettelek. Imádtalak. És te mindent leromboltál. – Karcsi, kérlek, ne bánts! Idejöttem, hogy bocsánatot kérjek. Mit tegyek még? – kérdeztem kétségbeesetten. Hozzám lépett és egyik pillanatról a másikra vad csókban forrtunk össze. Hajnalban úgy osontam ki a lakásból, mint egy titkos szerető. Eszembe sem jutott, hogy következménye lehet az éjszakánknak. Egy hónap múlva azonban kiderült: terhes lettem. Évi látta, hogy valami bánt. Féltem elmondani az igazságot, de többé hazudni sem akartam. Elmondtam neki a beszélgetésünket Karcsival és az együtt töltött éjszakát. – Tudod, amikor hajnalban eljöttem, még aludt. Azóta fel sem hívott – panaszkodtam Évinek. – Nyilvánvaló, hogy csak egyéjszakás kaland voltam számára... De tudnod kell valamit: gyereket várok tőle. És nem tudom, mit csináljak – zokogtam a tizenhat éves lányom vállán. – Testvérem lesz? – ujjongott Évi. – Igaz, jöhetett volna hamarabb is. Még a végén azt hiszik, hogy az enyém. Tudod, anyu, ez a kis kalamajka a végén mindenkinek a jót hozott. Sylvia megbékélt velem, és a saját lányaként kezel, kapott egy lányt, aki már nem kakil a pelenkába. Máris telefonált, hogy hiányzom neki. Az csak hab a tortán hogy kistestvérem lesz… – Örülök, hogy ilyen pozitívan látod a helyzetet. Én viszont nem. Apád nem fogja elhinni, hogy a gyerek az övé... Amikor befejeződött a tanítás, Évi ismét útra kelt Amerikába. Egyedül maradtam, és sírva fakadtam, annyira magányosnak éreztem magam. Nem sokkal később csengettek. Karcsi állt az ajtóban. – Évi mondta, hogy bajban vagy, és a segítségemet kéred Nyeltem egyet. Megölöm ezt a lányt, ha hazajön – határoztam el magamban. Fürkészően néztem Karcsi arcát. Tudja vajon? De nem láttam a szemében a választ. – Miért nem jelentkeztél több mint egy hónapig? – kérdeztem hirtelen. – Miért mentél el, mire felébredtem? Azt hittem, talán feledésbe merülhetne az elmúlt négy év, de ismét csak kihasználtál. Megint terhes vagy? S kellett egy alibiéjszaka? – bosszantásnak szánta a mondandóját, és nem sejthette, mennyire szíven talált vele. Könnyes szemmel néztem rá, de nem volt erőm válaszolni. – Menj el kérlek! – mondtam halkan. Távozása után csend telepedett a szobára. Ott ültem az ablak mellett és néztem az esti forgalmat. Megszólalt a telefon. Évi volt. Elmondta, hogy rendben megérkezett, és kérdezte, hogy volt-e Karcsi. A hangomból hallotta, hogy nem az ő elképzelése szerint alakult a találkozás. – Annyira sajnálom, anyu. Csak jót akartam. Most mit fogsz csinálni? – Lehet, hogy el kellene mennem az orvoshoz. Öreg vagyok már egy gyerek egyedüli felneveléséhez. Két nap elteltével Karcsi állt az ajtóban. Megtörten. – Évi telefonált. Valóban gyereket vársz? Tőlem? Nem átverés? – Nem akarok magyarázkodni. Úgysem hinnél nekem. – Elvetetted a gyerekemet? Az enyémet már nem is akartad megszülni? – Negyvenéves vagyok. Még nem tudom, mit kezdek egyedül egy gyerekkel… Nem akartam. Isten a tanúm, hogy nem akartam. Amióta elmentél, nem volt férfi az életemben. Eszembe sem jutott, hogy terhes lehetek. Karcsi csak nézett, aztán átölelt. – Majd én segítek! Senkit nem szerettem még ennyire, mint téged. Elhiszem, hogy enyém ez a gyerek. Zárjuk le a múltat, és kezdjünk mindent elölről! Boldogan bújtam hozzá. Éreztem, hogy révbe értem. Annyi hazugság után most végre megtaláltam azt a férfit, aki mellett boldog leszek. Olvasd a nana hasábjain a saját történetedet! Beteljesült a szerelmed, vagy épp ellenkezőleg: nagyot csalódtál valakiben, netán csúnyán átvert a kedvesed? Olyan helyzetbe kerültél, amit jobban fel tudsz dolgozni, ha megosztod valakivel? Megnyugtató szavakra vagy tanácsra vágysz? Ha szívesen kiírnád magadból a történetedet, az igaztortenet@nana.hu címre várjuk!